top of page
fekete.jpg

Tangó. Miért pont velünk? 

A Tangó több, mint csak egy tánc. A tangó egy életforma. 

Kommunikáció szavak nélkül. Önismeret. Bizalom és elfogadás. Önkifejezés és közös alkotás. Közösség és barátok. Egyéniség és egyetemesség.


Véleményünk szerint az argentin tangó olyan, mint egy idegen nyelv. Sajátos szabályokkal és szókinccsel. Megismertetünk a szabályokkal, megfelelő szókincset adunk, majd megtanítunk olvasni a sorok között is. 

Találd meg velünk a saját hangod a tangóban, és élj át, mesélj el tartalmas és örömteli történeteket a táncparketten. Szavak nélkül, ölelésben.
 

A Tango Factory 2015-ben jött létre Gábor ötlete és munkája alapján. Mára a Factory a magyar tangós élet meghatározó alakítójává vált.


Gábor 2006-ban kezdett el tangóval foglalkozni és 2010-ben - akkori mesterei felkérésére és oldalán - előbb asszisztensként majd önállóan kezdett el tanítani.  

Az így szerzett tapasztalataira alapozva, korábbi partnerével - Marina Hoffman - közösen létrehozta az ún. “Factory-módszert".
A módszer lényege, hogy lehetővé tegyük bárki számára, aki szeretne megtanulni tangózni, hogy kor, táncos képzettség vagy fizikai adottságoktól függetlenül, akár 3 hónap alatt képes legyen társasági szinten élvezetesen táncolni.
A tangó tanítás első hónapjaiban nagy figyelmet szentelünk az alapok elsajátítására és a leggyakrabban használt figurák megismerésére és azok kombinálására. A helyes alap technikák megismertetése mellett nagy hangsúlyt fektetünk a kapcsolatra és a tánc élvezetére.

Tango Factory oktatók

Novák Gábor

A Tango Factory 2015-ben jött létre Gábor ötlete és munkája alapján. Mára a Factory a budapesti tangós élet meghatározó alakítójává vált.


Gábor 2006-ban kezdett el tangóval foglalkozni és 2010-ben - akkori mesterei felkérésére és oldalán - előbb asszisztensként majd önállóan kezdett el tanítani.  

Az így szerzett tapasztalataira alapozva, korábbi partnerével - Marina Hoffman - közösen létrehozta az ún. “Factory-módszert".
A módszer lényege, hogy lehetővé tegyük bárki számára, aki szeretne megtanulni tangózni hogy - kor, táncos képzettség vagy fizikai adottságoktól függetlenül - akár 3 hónap alatt képes legyen társasági szinten élvezetesen táncolni.
A tangó tanítás első hónapjaiban nagy figyelmet szentelünk az alapok elsajátítására és a leggyakrabban használt figurák megismerésére és azok kombinálására. A helyes alap technikák megismertetése mellett nagy hangsúlyt fektetünk a kapcsolatra és a tánc élvezetére.

Tango Factory - web-55_edited_edited.jpg
Tango Factory - web-57_edited.jpg

Szepesi Edit

Mindig is nagyon szerettem táncolni. 9 évesen társastánccal kezdtem, de ahogy egyre idősebb lettem, egyre nagyobb igényem lett a szabad önkifejezésre, amit a versenytáncok nem tudtak megadni. Végül úgy döntöttem, abbahagyom.

Ezután hosszú ideig annyira lekötött a tanulás és a munka, hogy nem is vettem észre, mennyire hiányzik valami fontos az életemből.
2015-ben fedeztem fel újra a tánc örömét és öngyógyító képességét a szabad improvizáción keresztül, aminek hatása a testemre és lelkemre meglepő volt. Ez arra ösztönzött, hogy új dolgokat próbáljak ki, például a kontakt improvizációt, az 5ritmust és a brazil zoukot.

A tánc hamarosan újra aktív része lett az életemnek. Új kihívásra készen futottam bele a Factory első intenzív kezdő hétvégéjének hirdetésébe.  Annyira élveztem az órákat, hogy már aznap este táncoltam is az első milongámon! Úgy tűnt, a tangó mindent magába foglal, amit kerestem: kapcsolódást, kommunikációt, az improvizáció erejét, lehetőséget az érzéseim kifejezésére… sőt váratlan ajándékokat is adott nekem: motivációt a folyamatos tanulásra és a zeneiségem fejlesztésére, és legfőképp, hogy egy csodálatos közösség tagja lehetek. Nagyon boldog vagyok, hogy lehetőségem van mindezt másokkal is megosztani, a barátaimmal és tanáraimmal együtt dolgozni és hozzájárulni a közösségünk építéséhez. 

bottom of page